|
Lakatos
A lakatos szakma igen sok mindent magában foglal, sok ember úgy gondolja, hogy a zárcsere és zárszerelés kérdése is ide tartozik, és bizonyos szempontból igazuk is van, hiszen sok esetben mindkét féle munkálatot rábízhatjuk ugyanarra a szakértő csapatra.
A lakatos, a zárszerelés és a zárcsere kérdésének egyetlen fő közös nevezője van, ez pedig a biztonság kérdése.
Legyen szó akár biztonsági rácsról, akár arról, hogy régi elavult zár kerül lecserélésre, hogy ezután korszerű zár óvja biztonságunkat, mindenképpen az elsődleges motivációs tényező, hogy saját magunkat, családunkat és értékeinket biztonságban tudhassuk.
Mikor hívjunk lakatost?
Az emberek egy csoportja, mely igen széles csoportot jelent, csupán akkor fordul lakatos szakemberhez, illetve akkor merül fel benne a zárcsere és zárszerelés kérdése, amikor már késő. Ez általában betörés vagy betörési kísérlet után szokott előfordulni.
Egy lakatos munkákat, illetve zárakkal kapcsolatos bármilyen szolgáltatást végző szakértő csapatnak általában nagyon széles a szolgáltatási skálája, hiszen az igények is igen sokrétűek.
A leginkább javasolt megoldás, ha valaki akkor fordul lakatos munkákat végző szakemberhez, természetesen olyanhoz, aki jártas a zárcsere és zárszerelés kérdésében, amikor még nem történt semmilyen probléma.
A kérdés az, hogy mégis honnan lehet tudni, hogy szükség van ezekre a szolgáltatásokra?
Elsősorban akkor, ha szemmel láthatóan, a régi zár nem látja el megfelelően a funkcióját. Akad, nehezen záródik vagy nyitódik, de akkor is érdemes elgondolkodni a zárcsere lehetőségén, ha minden jól működik, de a zár már elég régóta van használatban.
Régi zár hátrányai A régi zárnak két fő hátránya van. Elsősorban azért szükséges a zárcsere, mert a technológia elavult, és az évek során sokkal megbízhatóbb biztonsági intézkedések váltak szükségessé, melyhez megfelelő segítséget tud nyújtani egy professzionális lakatos csapat.
Ennek elsődleges oka, természetesen, a gazdasági válságból adódó, egyre inkább romló közbiztonság, valamint a betöréses technológiák ugrásszerű fejlődése, mellyel nem árt lépést tartani.
A régi zár másik óriási hátránya, hogy a használatból adódóan, olyan kopás és minőségi romlás következik be, mely a felhasználó számára nagyon hosszú időn keresztül észrevétlen maradhat. Azt is érdemes tudni, hogy ez pusztán a felhasználó számára észrevétlen, egy szakértő lakatos, rossz esetben egy betörő, ezt azonnal észreveszi.
Nagyon gyakori, hogy amikor a felhasználó észleli a zárral kapcsolatos rendellenességeket, akkor már olyan mértékű kopás történt, hogy jórészt a szerencsének tudható be, ha ezt nem használta ki egy illetéktelen behatoló.
Kulcs elvesztése
Nagyon érdekes és ellentmondásos tényező a kulcs elvesztése utáni reakció. Az emberek többségében fel sem merül, hogy esetlegesen lopás áldozata lett, sokkal hihetőbb saját figyelmetlenségünk, ám ennek legtöbbször valószínűleg csupán a lustaság, illetve a takarékosság a célja, gyakran csupán ezért nem kérjük lakatos segítségét.
Érdekes látni, ahogy megmagyarázzuk saját magunk számára, illetve alátámasztjuk logikusnak látszó érvekkel, hogy miért nem szükséges ilyenkor lakatos, illetve zárcsere.
Az általános cselekvés kulcs elvesztése után, egy újabb kulcs másolása, és ezzel a probléma megoldódott számunkra. Jó esetben valóban így van, ám a szerencse néha elpártol mellőlünk, és egy illetéktelen behatoló könnyedén bejuthat lakásunkba lopott kulcsával.
Legyen Ön a történések okozója, ne kelljen a vakszerencsében bíznia.
Vizsgáltassa felül biztonsági megoldásait, kérje lakatos és zárszerelő szakértőink véleményét! |